2012. március 13., kedd

Kórházi nap

Tegnap az egész délelőttöt a kórházban töltöttem:-( Mondjuk én sem vagyok normális, hogy pont az influenza járvány és látogatási tilalom kellős közepén intézem, de már kíváncsi voltam nagyon a fiúk méretére.
A vérvételen kezdtem, de azt az iszonyatos hosszú várakozást és sok idős nénit-bácsit a hozzájuk tartozó szagokkal inkább nem is részletezném. Én meg a nyitott ablak alatt próbáltam friss levegőhöz jutni és arra gondolni hogy nem leszek megint beteg!!!!
Utána átmentem az ultrahangra, ahol persze a doki éppen már egy órája műtött, és a nővér még az újonnan érkezők papírját sem volt hajlandó elvenni, gondoltam leülök és várok kicsit ha már itt vagyok. (Azt azért hozzáteszem, hogy nem oda kellett volna mennem, mert ott csak 20. hétig ultrahangoznak, de a dokim direkt mondta, hogy ne hagyjam magam, mondjam meg hogy vele meg van beszélve, mert a másik ultrahang nem olyan jó és nem látszik semmi.)Nemsokára megjött a doki és kb. egy óra várakozás után a nővér nagy nehezen el is vette a papíromat, hiába akart elküldeni, mondtam mennyit vártam én már vizsgálat nélkül nem megyek haza.
A lényeg, a fiúk adatai a 30. betöltött héten:
"A" baba SOMA Fejfekvéses     "B" baba ÁRON Farfekvéses (ismét megfordult:-)
Bpd: 79 mm                                      71 mm
Ad:   69 mm                                      70 mm
Ac:   225 mm                                    245 mm
Fl:     55 mm                                      51 mm
Súly: 1210 g                                      1200 g
Placenta mellső falon (elvileg egy???bár én úgy emlékszem külön volt az elején és összenőtt)

3 hét múlva kontroll, mert súlyuk bár egyforma Áron feje kisebb. (Megjegyzem eddig is mindig kisebb volt.)

És tudtam én hogy nagyobbak már a doki 2 héttel ezelőtti körülbelüli 700-800 grammos becslésénél:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése